Rólam

Rózsavölgyi Anett vagyok, 2010-ben végeztem a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán gordonkatanár-kamaraművész szakon, és azóta tanítom ezt a szép hangszert gyerekeknek a mohácsi Schneider Lajos Alapfokú Művészeti Iskolában. Az óvodás kori zenei nevelés a főiskola alatt kezdett el jobban érdekelni, így a szakdolgozatomat is ebben a témában készítettem el. Nagy hatással volt rám nagymamám, aki több tíz éves óvodavezetői munkássága alatt nagy hangsúlyt fektetett a zenei nevelésre, így a tapasztalatait, eredményeit megosztotta velem és a mai napig a segítségemre van.

2013 áprilisában elvégeztem Budapesten a KEREKÍTŐ Mondókás Móka tanfolyamát, mellyel tovább bővítettem ismereteimet a baba-mama foglalkozások terén.

2014-ben A Cifra Palota Zeneővoda és Zenebölcsőde megkapta a Regisztrált Tehetségpont címet, amivel nagy örömömre egy országos tehetségsegítő hálózat része lehetek, melynek segítségével már több pályázatot is nyertem gazdagító programok szervezésére óvodásoknak.

Folyamatosan képzem magam, hogy minél nagyobb tudással és gyakorlattal állhassak a gyerekek elé. Elvégeztem Antal-Lundström Ilona Látható hangok programját, számos továbbképzésen és tanfolyamon vettem részt ebben a témában, 2019 novemberében pedig elvégeztem a Vitamintorna képzést, amely egy zenés mesetorna óvodásoknak, gyógytorna gyakorlatokkal, zenével és sok mesével.

Nagy örömömre szolgált, hogy 2019 őszén tagja lehettem a "Nemzet Fiatal Tehetségei" nyertes pályázóinak, mellyel 500.000 forint értékben nyertem eszközbeszerzésre támogatást. 

2021-ben a Mohácsi Tankerületi Központ "Kiváló Ifjú Pedagógus" címmel díjazta eddigi munkásságomat.

Nagyon szeretek olvasni, kiváltképp kedvelem az ifjúsági irodalmat, így a művészeti nevelést szerettem volna ötvözni a könyvismertetéssel, az olvasás népszerűsítésével; így születtek meg az első projektnapok, illetve később a kreatív meseműhelyek a Mohácsi Jenő Városi Könyvtárban.

2022-ben a Budapest Könyvfőváros által kiírt pályázatra beadott 12 alkalmas Muzsikáló olvasók foglalkozássorozatom támogatást nyert, így 2023-ban a budapesti Sárkányos Gyerekkönyvtárban és a Terézvárosi Gyermekkönyvtárban tartottam 7-12 évesek számára olvasásnépszerűsítő foglalkozásokat.

Az olvasóklubok is ekkor indultak el kiscsoportos foglalkozásokban eleinte felsős, majd alsós gyerekek számára is, amelyek az egyik kedvenc tevékenységeim a meghitt, támogató légkörrel, közös olvasással, beszélgetésekkel.

Munkahelyemen, a Schneider Lajos Alapfokú Művészeti Iskolában is több pályázatot írtam az intézményünk tanulóinak, amelyek leginkább a lelki, mentális támogatás fontosságára fókuszáltak. Ezek segítségével művészet- és zeneterapeutákat, pszichológusokat tudtam meghívni foglalkozásokat tartani intézményünkbe, mely foglalkozásokon én is aktívan részt vettem és nagyon sokat tanultam belőlük.

2023-ban újabb két sikeres pályázattal nyertem támogatást foglalkozások megtartására. Egyik az "Együtt a helyi közösségekért" című, Hungaropharma Zrt. által kíírt pályázat, amely 12 alkalmas meseműhely foglalkozássorozatot támogat a mohácsi Tulipán Gyógyszertárral együtt Bartos Erika: Gyógypuszi című könyveinek felhasználásával, Gyógyító mesék címmel. A másik pályázati siker kapcsán újra Budapestre látogatok a 2024-es év első felében, Boszorkánykonyha a könyvtárban című 4 alkalmas foglalkozássorozatommal, amely a Sárkányos Gyerekkönyvtárban valósul meg a Budapest Könyvfőváros projektiroda jóvoltából.

Nagyon sokat foglalkozom a pedagógusi kompetenciáimon belül a gyermeki lélek ápolásával, a lelki egészség megőrzésével. Ezek a fő irányok és a művészeti eszközök használatával történő személyiségfejlesztés vezetnek mindig a következő állomásig, melyekből valami új születik és bízom benne, hogy gazdagíthatom vele a rám bízott gyerekeket.

 

Rózsavölgyi Anett

zenepedagógus

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el